Xbox 360 recreational zone

Búcsú az indexes blog.hu-tól, mostantól az interaktívabb működés érdekében egy szakmai oldalra költöztetem a blogom. Biztos ismeritek, hűséges olvasótáborom megtalál majd itt:

Köszi az eddigi közreműködést, hozzászólásokat!

Tegnap késő este másodmagammal fejest ugrottam a Halo 3: ODST Firefight módjába. Zseniális. A játékmenet az általam korábban már dicsőített GoW2 horda módjára hajaz erősen. Csúnya dolog vagy nem, lenyúlta az ötletet a Bungie. Nagyon sokat nem tettek hozzá, de miután a saját képükre formálták, egy fantasztikus végeredményt kaptunk. 3 meccset játszottam, ebből nagyon mélyreható elemzést nem írnék. Legyen elég annyi, hogy - a hatalmas pályák, azokra űrhajókon érkező az ellenfelek hordái, mindehhez a hamisítatlan Halo stílus - nagyon hangulatosak. A roppant intelligens AI, az állandóan elfogyó lőszer, az összesen kapott 7 élet kellően izzasztóvá teszik a csatát. Nagyon tetszett, hogy az ellenség háta mögött simán el lehet lopakodni, ha nem hangoskodunk, nem vesznek észre. (Gondolom a kampányban is így van.)

Egy szó, mint száz, a Bungie megint megcsinálta a tutit. Alig várom, hogy újra játszhassam. Próbáljátok ki ti is mielőbb!

Ismét egy ismertebb cím és ismét írok néhány gondolatot. Mi mást is tehetnék: kipróbáltam, van róla véleményem.

A klasszikus 1989-es eredetivel és folytatásával játszottam mindössze az őskorban. A Sands of Time, Warrior Within és a Two Thrones kimaradtak az életemből és most ezzel a játékkal tértem vissza Perzsiába.

Habár a játéknak történetileg semmi köze az eredetihez, mégis hasonló a hangulata, azonnal beszippantott. A grafika gyönyörű, kicsit képregényszerű, a helyszínek magasabb pontjaira felmászva lenyűgöző kilátás fogad. A sztori és különösen az ahhoz kapcsolódó párbeszédek is frankón kidolgozottak. Egy rövid játszadozás után nagyon jó véleménnyel voltam az egészről.

Azonban 4-5 óra után kiütközik 2 db méretes hiba. Először is monoton a játékmenet és könnyen unalmassá tud válni az ugribugri. Négy főellenséggel kell megküzdeni, mindegyikkel ötször, majd a felszabadított birodalmaikban fénylő golyókat felszedegetni. Ez így még nem volna akkora baj, viszont ezek a területek szinte teljesen lineárisak és ami első pillantásra egy hatalmas szabad világnak tűnik, ott valójában 2 irányba mehetünk: előre és hátra. Tényleg maximum 3-4 oldalág vagy hurok tarkítja a “pályákat“ és oda tudnak trükkösen eldugni 1-1 fénygolyót.

A második hiba talán még durvább: a herceg saját magát irányítja. Lélegzetelállító trükköket csinál: a falon / plafonon mászik (nekem ez kicsit sok volt), fantasztikusan kivitelezett ugrásokat hajt végre, de mindezt 2 gomb lenyomásával érjük el. Az időzítést se tudjuk elrontani, ha közeledünk egy tereptárgyhoz vagy akadályhoz legalább 1 másodperces hibahatáron belül elfogadja a program a gombnyomást.

1989-ben a hasonló stílus 2 dimenzióban forradalmi volt, igaz ott életveszély volt minden lépés. Most hátradőlhetünk és az (A) illetve (B) gomb ütemes nyomkodásával minden megoldódik.

Azt hiszem ez 2009-ben nagyon kevés (igaz 2008-as játék, akkor is az volt). Mégis a grafika elviszi a hátán a produkciót, én kb a 3/4-nél tartok és végigviszem. De aki adrenalinbombára vágyik, nem rakja vissza a korongot a gépbe az első néhány óra játék után és abszolút megértem. Mindezek miatt:

Pontszámom: 7/10

Erről a játékról már számtalan teszt született, valószínűleg mindent leírtak róla, amit le lehetett. Nem is szoktam mainstream játékokról írni, de a Dead Space-ről annyira jó véleménnyel vagyok, hogy szeretném megerősíteni a kiváló teszteredményeket: gyönyörű grafika, jó kezelhetőség, kitűnő sztori. Eléggé kötött és lineáris a végigjátszás, de ez nem hiba, nem is lehetne másként. Magyar felirat elérhető, így mindenki maximálisan kiélvezheti a nagyon erős történeti vonalat.

Egy részt szeretnék kiemelni, ami nagyon tetszett: Amikor először lépünk ki vákumba, az űrhajó egy sérült részében, nincs más hang, csak az oxigénpalackunk a szkafanderen belül, egy sérült vezetékből buborékok formájában szivárog az oxigén (vagy valami gáz) és mivel hiányzik az űrhajó fala, rálátunk a közeli bolygóra. Na ez a rész nagyon hangulatos [kép], innentől éreztem igazán, hogy a végtelen űrben vagyok, egy halott űrhajón.

Szerintem a legjobb túlélő-horror játék Xbox 360-ra. Aki nem iszonyodik az Alien filmektől vagy a hideg űrtől és véletlenül kihagyta, annak kötelező darab, sürgősen pótolja!

Pontszámom: 9/10

Hát nem állok jól. Hiába a Fight Night Round 3, hiába a Dash of Desctruction című ingyenes XBLA csoda (ebből fél óra alatt kiszedhető a 190 pontnyi off-line acsi), az élboly már 3000 pont körül jár, míg én 4 nap játék után 22. helyen szerénykedek 850 pontommal. Ennyi pontot amúgy sosem szereztem ilyen rövid idő alatt, elég jó teljesítmény, de a versenyen kőkemény profikkal van dolgom. Tegnap kora délután, amikor én ugyebár dolgoztam, vagy 15-20 versenyző gyűrte a boxot.

Ennek megfelelően újra definiáltam a célom és nemcsak a 2000 pontra hajtok (az azért szerintem meglesz), hanem a mezőny első felében, a 20. hely előtt kéne végezni.

A dobogón ezek az arcok tanyáznak. A napszemüveg kötelező, az éjszakába nyúló játék következményeként a szemek véreresek, nem bírják a fényt:

Amikor az előző bejegyzést írtam, fogalmam sem volt róla, hogy hamarosan próbára tehetem magam a gyűjtögetésben. Habár valószínűleg mélyvíz lesz ez nekem, de beneveztem az Xbox VIG fórumán szerveződő "Nagy nyári gamerpontvadászatra", ami június 19. éjfélkor indul. A jelenleg nevezett kb 40 induló 1 hónapon keresztül nyúzza majd a játékokat, hogy a lehető legtöbb gamerscore-hoz jussanak.

Nem adok magamnak túl sok esélyt, igazából a tisztes helytállás a célom. 2000 pont esetén már nyereményt sorsolnak, abba a körbe illene bekerülnöm. No nem mintha az ajándékra hajtanék, azzal az eredménnyel régi játékokat lehet nyerni, a szervező srác talán a saját polcáról ajánlotta fel őket. Mindenképpen szép tőle, mégha az indulók jórészét valószínűleg nem ez mozgatja.

No de kik is az ellenfelek? Jóhéhányan keményen zúzzák a controllert. Gyanítom, hogy van közöttük néhány főállású HC gamer. Viszont olyanok is, akik bevallottan csak kapcsolatok építése végett csatlakoztak. No de hogy is állok köztük? Lenyomoztam és remélem nem bánják, hogy - még a verseny előtt - névvel és arccal publikálom őket:

Egyre jobban kezdek rákattanni a játékok öcsívmentjeinek kiszedésére. No nem a hardcore módon, hiszen nem kezdek el egy játékot másodszor csak emiatt vagy nem játszom olyan önsanyargató módon, hogy pl csak egy fajta fegyverrel vigyek végig egy akciójátékot, de ami nem igényel mondjuk órákig tartó bolyongást azt megpróbálom megnyitni. Arra is hajlandó vagyok, videókat keressek bizonyos ügyességet, trükköt igénylő öcsik megoldásáról, vagy esetleg térképeket a gyűjtögethető tárgyakról. Szóval igazi casual öcsivadász lettem.

Mostanság a Fable II-őt nyúzom, az alap (DLC nélküli) 1000 pontból kb 800 lesz meg, úgy számolom. De mire jó ez??? Lesz egy 800 pontos kijátszásom, na és? Néhanapján ráadásul azon kapom magam, hogy az achievementeken gondolkozok, melyiket mikor fogom tudni kiszedni stb. Aztán arra gondolok a francot se érdekli, a HC rétegtől messze le vagyok maradva, az ismerőseim közül pedig kb ketten-hárman fordítanak ezen eredményekre figyelmet.

No mindegy, azért mégis jólesik hogy már 10e felett járok.

Itt van néhány eredmény, amire büszke vagyok és amihez kellett egy kis plusz és nem csak úgy felvillantak játék közben:

Az első résszel nem volt szerencsém játszani, habár mindig ott volt a majd egyszer beszerzendő játékok kategóriájában. Aztán teltek-múltak az évek, kijött a második rész és rárepültem az ebay-en, a még ott is indokolatlanul drága játékra. A Madden NFL 08 demója vezetett egyébként ide. Letöltöttem, próbálgattam, de mivel a kezdőrúgást sem tudtam elvégezni, két perc alatt felhúztam magam és letöröltem. És akkor megtudtam hogy létezik a Blitz nevű “ellenjáték” ahol bizony a fél szezont megélő Playmakers című focis sorozathoz hasonlóan nem hiányzik a sportág kevésbé publikus oldalvize: Drogok, gyanús gyógyszerek, prostik és harc a szponzorokért. Mindamellett persze jócskán leegyszerűsítették a meccseket. A campaign módot játszom, ahol egy franchise-player draftolása után követhetjük végig a meccseit és a meccsen kívüli karrierjének lépéseit. A játékos beceneve egyébként stílusosan csak ennyi: “Franchise”. Egyszerűek a mérkőzések, nincs is beállítási lehetőség: egy negyed 3 perc és 30 yardot kell haladni a 4 play alatt. Gondolom a történet gyorsítása volt a készítők célja. Nos ez sikerült, egy meccs hipp-hopp elrepül, cserébe viszont telepakolták olyan öcsívmentekkel a jatékot, amiket viszont így rohadt nehéz kiszedni: 7 TD passz egy meccsen, 3 TD egy negyed alatt, 2 kickoff or punt return for TD stb.

Erre vágyom most: Vagy csak az első rész utáni nosztalgiát érzem?

A játék 70%-a körül járok, így feljogosítva érzem magam, hogy egy rövid összegzést írjak az érzéseimről. Mielőtt megszereztem a játékot, elolvastam minden kritikát. Nem volt éppen 100%-os a beharangozása de én belevágtam, az afrikai zsoldos szerepe túl vonzó volt. Itt van néhány keresetlen szó a játékról, aki még mindig hezitál, talán segít neki:

Először néhány mondat, azoknak akik egyáltalán nem hallottak a játékról. Ez egy szabadon bebarangolható világban játszódó FPS, ahol sok-sok küldetés közül válogathatunk, de van egy végső cél, a gonosz fegyverkereskedő - a Sakál - kiiktatása. Két frakció harcol egymással az ország irányításááért, ha csak simán nekik dolgozunk, viszonylag gyorsan megcsinálható a játék. De vannak barátok akik szintén kérnek szívességeket, bérgyilkosságokat követhetünk el, a fegyverkereskedők pedig rendszerint konvojokra uszítanak minket. Szóval a GTA által meghonosított, szabadnak tűnő játékmenetet ültették FPS-re. Ennyit egy apró dió héjjában a sztoriról és most a személyes tapasztalatok:

Nekem a helyszín nagyon bejött és a megvalósítás is zseniális. Alapvetően 3 fajta környezet van: dzsungel, szavanna és sivatagos. A szavanna a kedvencem, szerintem fantasztikusan sikerült. A sivatag is elég fasza, szinte érezni a perzselő napsugarakat. Ha ott kószálok, kicserepesedik a szám. A dzsungelt bírom a legkevésbé, nem kis részben azért, mert ott az ellenség könnyen elbújik a sűrű aljnövényzetben, aztán fogalmam sincs róla, honnan osztja az áldást. Hatalmas a térkép, így az elvétve fellelhető apróbb hibák szerintem simán beleférnek. Említést sem érdemelnek, olyannyira nem csökkentik a játékélményt. 

Az előző, GTA-s bejegyzésben a Vice City-t egyik top játékélményemként említettem. Eztán elgondolkodtam, hogy vajon mit is mondanék ha legjobb 3-at vagy 5-öt kellene mondanom. Nem tudom, nagyon nehéz. De hiszen minek is rangsoroljak, csak jöjjenek fel az emlékek. Rákerestem néhány screenshotra az egykori kedvenc játékaimról. Ezek a rég elfeledett képek számtalan emléket hoztak fel. Íme egy agg gamer (kinek nem volt C64-e) PC-s emlékképei:

A múlt héten fejeztem be a GTA 4 kampány módját, Niko Bellic kalandjait. Nem siettem el, habár ez egy nagyon várt játék volt számomra. A stílus szerelmese vagyok, mint  több millióan a világon. A 100%-os kijátszás közelében járva készítettem egy számvetést, végig gondoltam hol kezdtem és hol tartok most.

Néhány napja szereztem be a tavalyi év egyik legjobban várt játékát és mivel a haverok már áradoztak róla, azonnal a Horda játékmódba ugrottunk fejest. Nos ezt nem nagyon lehet abbahagyni. Ha valaki szereti ezt a játékot és még nem próbálta volna, vigyázzon vele! Már ketten osztott képernyőn is óriási (és szerintem végigjátszhatatlan), de négyen-öten csúcsosodhat ki a játékélmény.

A lényeg: egy kiválasztott multiplayer pályán a locust csapatok hullámokban támadnak rank. Az első néhány hullám alatt érdemes megtalálni azt a sarkot vagy vackot, amit védünk mert hamar - a 6-7. szinten - megjelennek az igen combos senior locust officerek. Addigra nem árt biztosítani a hátunkat illetve seggünket, mert a böszme támadók lefoglalják az erőforrásainkat és egy hátunkba kerülő orvtámadó végzetes lehet.

A játék teljes locust kínálatát felvonultatja ez a mód és mivél én a GoW első része után a campaign végigjátszása nélkül ugrottam egyből a Horda torkának, meglepődve tapasztaltam, hogy jónéhány újfajta gyilkos sáska bukkant fel a második részben.

Jó hír az értem aggódóknak, hogy megindult hazafelé a boxom. Remélhetőleg a hétvégére megérkezik és a világtól elvágva (internet nélkül) ugyan, mégis vígan, zölden világít majd ream.

Hát bekövetkezett. A gépem 2007 februárjában szereztem be, az még bőven az a generáció, amelyet sújt a három piros led kigyulladása által jelzett hűtéshiba. Körülnéztem a neten és azt találtam, hogy ilyenkor: “A túlmelegedés miatt az alaplap vetemedik. A forrasztási pontok ezálltal elpattannak és az érintkezés az alaplap és a processzor között megszünik.”

Nohát nincs mit tenni, szervizeltetni kell. Ezt a Microsofttal is lehet intézni, amennyiben garanciális a masina, szóval hívtam az ügyfélszolgálatukat December 30-án, kedden. Ők riasztják a UPS futárszolgálatot, akik viszi a gépet Németországba (!) az európai repair centerbe. Cca másfél-két hét alatt fordul meg a csomag állítólag.

Nos nálam úgy kezdődött az együttműködés, hogy a futár egy hétig nem jött. Ekkor telefonáltam, hogy már ne is jöjjön a lakcímemre, mert immár egész nap dolgozom, úgyhogy jöjjön a munkahelyre a szállítólevéllel együtt (ami nélkül nem viszi el csomagot). A sürgetés hatására aznap megjött a futár, persze szállítólevél nélkül. Ennél a pontnál elkezdett egymásra mutogatni a MS és a UPS, de mielőtt kitalálták volna, hogy ki a húnyó, én kértem egy új szállítást, egyből a munkahelyi címemre. Nos ma végre el is szállították a gépemet, több mint egy héttel a hiba regisztrációja után. Talán két hét alatt meg is fordulnak vele és közben nem zúzzák le.

Időközben valahol azt olvastam hogy akár 4-5e Ft-ért is orvosolják a hibát idehaza, valószínűleg sokkal gyorsabban. Ezzel persze a garanciát is buknám, de nem tudom, megéri-e az azonnali megoldás ezt az árat? Ja és miért nincs cserekészülék a MS-nál, mint akár a telefonos cégeknél? Ejhh, f@szom...