A múlt héten fejeztem be a GTA 4 kampány módját, Niko Bellic kalandjait. Nem siettem el, habár ez egy nagyon várt játék volt számomra. A stílus szerelmese vagyok, mint több millióan a világon. A 100%-os kijátszás közelében járva készítettem egy számvetést, végig gondoltam hol kezdtem és hol tartok most.
Az első GTA epizód, amivel játszottam a Vice City volt még PC-n. Tök véletlenül futottam bele, nem is ismertem. Akkoriban (kb 6-7 éve) már nem igazán játszottam, és nem követtem a híreket sem, azt hittem a játékszenvedély a múlté. Az öcsém számítógépén találtam a játékot és azonnal lenyűgözött a viszonylagos szabadság és az hogy - tabukat döntögetve - egy gengsztert kell alakítani. Főleg csak hétvégeken tudtam vele játszani és hónapokig nyúztam. A sztori kivégzése után még számtalanszor ültem le motorozni és a stunt jumpokat megkeresni, vagy éppen az ellopható autók után kutattam. (Sehol nem volt még akkor az achievement rendszer, mégis megkerestem az összes ugratót.) A 80-as évek Miamija, a felcsendülő zenék valami zseniális hangulatot adtak a játéknak, máig a top játékélmények között tartom nyilván. Szóval ez volt a GTA Vice City, örökké emlékezni fogok Tommy Vercetti kalandjaira.
A GTA San Andreasból az Xbox verziót kaptam kölcsön és 360-on nyomtam. Viszonylag kevés ideig nyüstöltem, holott a környezet meg a karakterek nagyon tetszettek. Ráadásul igazán kedvelem a rap zenét, különösképp a 90-és évek west coast hip-hop-ját, és a rádióból a nagy tanítómesterek szóltak. Egy árnyalattal mégis jobban tetszett a Vice City, talán mert az volt az első élmény. CJ kalandját az első nagy fejezet lezárásakor hagytam abba, amikor ott kellett hagyni Los Santos lepusztult gettóját, a falusi idillbe nem ment a beilleszkedés. No nem úgy hagytam abba, hogy kész befejezem, ez szar. Folytatni akartam, csak valahogy elsodort minket egymás mellől az élet. (Végül visszaadtam a lemezt.) Pedig ezt is szívesen befejezném, ha valaha felturbózott grafikával megkaparinthatnám.
Ennyi múlttal a hátam mögött nagyon vártam az agyonhypeolt GTA IV-et, röviddel a megjelenés után sikerült is hozzájutnom egy példányhoz. Hamar megszállt az érzés, hogy ez bizony más hangulatú mint az eddigiek, de hát miért is ne lenne az? Más karakter, más sztori, más város, de még mindig tökéletesen működik. Az igazi GTA hangulat, amikor két küldetés között az ember csak úgy rójja az utcákat, megcsinál egy stunt jumpot, elvállal egy bérgyilkosságot, vagy csak heccből magára uszítja a rendőröket. Közben mindig is zavart az újdonság, a barátok telefonhívása, hogy hülye bowlinggal meg ivászattal kizökkentenek a fősodorból, de azért csak elmentem velük, mert ettől (is) volt élő a játék. Végre eljutott a Rockstar oda is, hogy a sztorinak több befejezése van, már a történet közepén is történhetnek olyan dolgok, amelyek a végkifejletet befolyásolják. (Hagyta valaki meghalni Romant a raktárban, amikor túszként tartják fogva? Nekem elsőre nem sikerült megmentenem, de visszatöltöttem. Kiváncsi lennék van-e bármi lényeges változás, ha ő később nincs. Egy csomó szituban ott van mellettünk a játék vége felé. Hogy csak egyet említsek: a bosszúálláskor.)
Nos a sztorit végigvittem, mellékküldetések kipipálva, sok acsit kiszedtem, de még mindig meg van az indokom, hogy vissza-vissza térjek. Az ugratókból még vagy 15-öt nem csináltam meg, az a rohadt ötös pörgés se jön össze ugratás közben és 10 autót se tudok felrobbantani 10 másodperc alatt. Ez utóbbi kettőhöz már a szakirodalmat is feltúrtam a youtube-on. Node nem adom fel.
Közben pedig ugyebár kijött a DLC - “The Lost and Damned” 1600 MS pontér’. Biztos hogy leszedem, amint lesz végre netem, aztán belemotorozok a lenyugvó napba.
Utolsó kommentek